Mit tudunk jelenleg a Stranger Things ötödik, egyben utolsó évadáról?

Lehet, hogy sokak fejében még mindig Kate Bush klasszikus száma szól, amit a Stranger Things negyedik évada visszahozott a köztudatba, azonban már most érdemes elkezdeni készülni a Duffer-testvérek történetét lezáró szezonra. Bizony, a Netflix sikersorozata az ötödik évaddal véget fog érni, és az eddigi történések alapján várhatóan elég nagy durranás lesz a finálé. Habár spin-offoknak köszönhetően találkozhatunk még ezzel a különleges világgal a jövőben is, a fősorozat befejezésével egyértelműen véget ér egy korszak.

A cikk írásakor még nem rendelkezünk túl sok konkrétummal a Stranger Things ötödik szezonját illetően, de azt már tudjuk, hogy Dufferék összesen 8 epizóddal szeretnének pontot tenni a mese végére. Az első felvonás címe az lesz, hogy „The Crawl”, ami elég sok mindent jelenthet, így most nem is nagyon kezdenénk el találgatni. A testvérpár korábbi nyilatkozata alapján nem kizárt, hogy lesz egy nagyobb időbeli ugrás a negyedik és az ötödik évad között, viszont jó hír, hogy az új kalandok javarészt ismét Hawkinsban és az Upside Downban fognak játszódni. Ez utóbbi magyarul értelemszerűen a Tótágas, bármennyire is furcsán hangzik.

Nem valószínű, hogy a folytatás tele lesz új karakterekkel, Dufferék inkább az első szezonban megismert szereplőkre szeretnének fókuszálni, hogy bezáruljon a kör. Így hát az a terv, hogy mindenkitől méltó búcsút vegyenek, habár az előző évad történéseit elnézve nem biztos, hogy ez minden egyes karakternél boldog lezárást fog jelenteni. Az ismert arcokon kívül fontos része a történetnek a kormány által felügyelt hawkinsi labor, még többet megtudhatunk arról, mi történt Henry megjelenése után, és hogyan vont be Dr. Brenner több gyermeket a kísérletekbe. Sőt, az is kiderülhet végre, miért állt meg az idő 1983. november 6-án az Upside Downban.

A forgatás kapcsán eléggé eltérő értesülések jöttek az elmúlt időszakban. A Hoppert alakító David Harbour azt nyilatkozta, hogy idén nyáron kezdik el felvenni a jeleneteket, viszont a Willt játszó Noah Schnapp már májusra lőtte be a startot. Schnapp időközben kapott is már forgatókönyveket. Harbour aztán ismét megkavarta a dolgokat azzal, hogy szerinte csak egy hónappal később, júniusban kezdik el a munkát. Egy másik forrás viszont ismét úgy vélte, a május tűnik valószínűbbnek. Ám hiába foroghatnak már idén a kamerák, nem kizárt, hogy sokat kell még várni a végeredményre, mert Mike színésze, Finn Wolfhard arra utalt korábban, hogy lehet, csak 2025-ben láthatjuk a Stranger Things ötödik szezonját.

Az értesülések mellett természetesen tippelgetni is lehet, és talán sikerülhet is megjósolni pár dolgot. Nincs kizárva például, hogy egy-egy emlék erejéig visszatérnek olyan közönségkedvenc vagy fontos karakterek, akik már nem élnek a sorozatban. Bárhogy is legyen, az viszonylag sokat elárul az ötödik szezonról, hogy az a Duffer-fivérek szerint olyan lesz, mintha az első és a negyedik évadnak gyereke született volna, akibe aztán szteroidokat nyomtak.

Forrás: Wikipédia

Keresd a Stranger Things termékeket az IGN Shopban!